The event is expired

Fotószombat az erődben – Kültéri portré

Az Európai Kulturális Örökség Napok program az Európai Tanács kezdeményezésére 1985-ben indult útjára, melyhez az Európai Bizottság 1999-ben csatlakozott. Az Európai Kulturális Egyezményben részes 50 európai ország a helyszíne, ehhez csatlakozott a Szlovák Köztársaság 1993-ban.

A Komáromi Regionális Művelődési Központ bekapcsolódva ebbe az összeurópai kezdeményezésbe, 2021. 9. 4-én az amatőr fényképészek részére történelmi környezetbe helyezett műhelyfoglalkozást hirdetett, hogy a komáromi Központi Erődöt „más megvilágításban” mutassa be.

A rendezvény oktatója Petra Kelement Áčová, aki tanulmányait Milota Havránková professzor irányítása alatt a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán végezte. Majd a Ringier kiadónál elhelyezkedve főleg riport- és műtermi fotózással foglalkozott. Nyolc év után azonban szabadúszóként folytatta. A kereskedelmi jellegű munkák mellett szívesen tér vissza a művészi fényképezéshez. Az egyik szenvedélye, amiért már számos nemzetközi díjat zsebelt be, a víz alatti fotózás. Ez alkalommal a találkozónk a szakmai tapasztalatai segítségével a Portré témakörre épült, melyet majdnem minden amatőr fotós (sokszor akaratán kívül is) kipróbált már. Egy tökéletes önarckép elkészítéséhez viszont ajánlatos a bevált módszerek betartása, melyeknek köszönhetően a végeredmény felkelti a külső szemlélők figyelmét.

Az objektívlencse, a beállítás, a fényviszony, az idő, a blende, a környezet, a látszat, a kellékek… mindezen témákat részletesen kimerítettük és a gyakorlatban alkalmaztuk is. Az erőd festői környezete tökéletesen hozzásegített a számos nagyszerű és minőségi fénykép megvalósulásához és fokozta az esemény érdekes folyamatát.

 

A Fotószombat az erődben – Kültéri portré elnevezésű rendezvény Komárom Város pénzügyi támogatásának is köszönhetően valósult meg.

Mačicová Jana
a művészet, a fényképészet, a film, a kreatív műhelyek, klubok és szakkörök és a marginalizált csoportok metodikusa
promóciós munkák

propagačné práce

Tel.: 035/ 760 3783
Mob.: 0918 940 648, 0907 218 172

E-mail:
jana.macicova@ros-komarno.sk
osveta.vff@gmail.com

Címkék:

Esemény részletei

30. szeptember 2021 0:00
30. szeptember 2021 23:30