The event is expired

Az esemény törölve

Előszeretettel látogatjuk a nagy kulturális és társadalmi rendezvényeket

Többnyire zenével, örömmel és jókedvvel vannak átszőve. A zene gazdagítja, érzelmi töltetet ad az élménynek. A fúvószene régóta szerves része a katonai, illetve a közéleti eseményeknek. Egyedi hangzása és jellegzetes karaktere minden hallgatónál mély nyomot hagy. Az e típusú muzsika elválaszthatatlan a vidéki élettől, továbbá fontos szerepet tölt be az esküvőknél és a temetéseknél. Olyannyira természetesen kísér minket végig, mint az élet maga. A fúvószenekarok soraiban számos, igazán a szakma iránt elhivatott, különböző korosztállyal bíró zenész tevékenykedik, a gyermekkortól egészen az éltes korig.

A tudásukat bemutatni kívánó, a Nyitra Megye Önkormányzata területi hatásköre alatt tevékenykedő amatőr művészek számára nyújt a Komáromi Regionális Művelődési Központ a 26. évfolyamú, a Gyermek, az ifjúsági és a kis fúvószene OdDYCHpoDYCH felmenő jellegű versenye és seregszemléje megyei fordulójának megvalósítása által lehetőséget.  A verseny fő célja ezen területen az egyén és a csoport tudásának a növelése, a játékkészségének fejlesztése, a művészi-szakmai növekedése és az új ismeretek megszerzése.

A seregszemlés versenyre, ami egyben nyilvános koncert is, 2021. október 15-én, 13:00 órakor a Matica Slovenská-székházába minden kedves fúvószene rajongót szívesen látunk.

A szakavatott zsűri ezen a napon választja ki a legjobb fúvószenekarokat, akik november 13-14. közt Lednicrónán és Puhón rendezendő OdDYCHpoDYCH 2021 országos megmérettetésen képviselik megyénket.

A Művészetet Támogató Alap által nyilvános forrásokból biztosított rendezvényre az összes aktuális járványügyi rendelet betartásával kerül sor.

Litauszki Pavol
a zene és ének metodikusa

Tel.: 035/ 760 3783
Mob.: 0911 204 031

E-mail:
pavol.litauszki@ros-komarno.sk
litauszki.osveta@gmail.com

Címkék:

Esemény részletei

15. október 2021 9:44
31. október 2021 9:44
document.getElementById("from").setAttribute("autocomplete", "off"); document.getElementById("to").setAttribute("autocomplete", "off");