The event is expired

Dunamente néptánc módszertana IV.

A Komáromi Regionális Művelődési Központ szívélyesen meginvitál minden, a Nyitra megyén belül működő folklórcsoport vezetőjét és tagját, népművészeti csoportosulás és művészeti alapiskola táncoktatóját, óvodai tánckör vezetőjét, illetve alapiskolai pedagógust a KREATIV 2023 c. pályázat Dunamente néptánc módszertana IV. elnevezésű kiegészítő szakképzésére.

Három egynapos alkotóműhely és egy kétnapos összpontosítás során, szakképzett oktatók felügyeletével, elméleti és gyakorlati feladatok formájában átvesszük a néptánc gyakorlásának módszertanát, a hagyományos néptáncok felosztását, a koreográfia alapjait, illetve a táncban való rögtönzést. A Dunamente régió hagyományos népi kultúrájának megőrzésére, továbbgyarapítására, a gyermek, az ifjúsági és a felnőtt folklórcsoportok néptáncoktatására irányuló műhelymunkák folyamán a táncművészetben elsajátított ismeretek ösztönzőerővel bírva segítenek az eredeti néptáncanyagok szakszerűbb feldolgozásában, melyek a saját koreográfiákba ötvözve, majd bemutatva kaput nyitnak a szélesebb körű figyelem felé.

A workshop szakmai hátterét, valamint lektori státuszát Katona István biztosítja, aki nemcsak folklorista, táncos, koreográfus, pedagógus és néprajzkutató, hanem 1983-1987 között az Ifjú Szivek néptáncegyüttes, mai nevén a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója és koreográfusa is.

Az egynapos alkotóműhelyek időpontja 2023. 10. 06., 13. és 18., a kétnapos összpontosítás 2023. 10. 27-28. közt valósul meg.

 

Szervezési útmutató és a véglegesített jelentkezési lap

A jelentkezések határideje: 2023. 09. 30. (szombat)

A férőhelyek száma korlátozott.

A rendezvényt nyilvános forrásokból a legfőbb partner, a Művészetet Támogató Alap finanszírozta

Tamara Bátorová
metodik pre folklór a regionálnu tradičnú kultúru
administratívny pracovník

Tel.: 035/ 760 3783
Mob.: 0918 940 648

E-mail:
tamara.batorova@ros-komarno.sk
batorova.osveta@gmail.com

Címkék:

Esemény részletei

6. október 2023 12:07
31. október 2023 23:30
document.getElementById("from").setAttribute("autocomplete", "off"); document.getElementById("to").setAttribute("autocomplete", "off");