The event is expired

Tatabánya, Lakitelek, Észak-Komárom, együttműködés, népművelés, kultúra, mindezen szavak és helységnevek a Komáromi Regionális Művelődési Központ előremutató kezdeményezéseit képviselik a határon átnyúló partneri együttműködés kiterjesztésének keretén belül.

A Komáromi Regionális Művelődési Központ kulcsfontosságú lépéseként, a tatabányai székhelyű Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergomi Megyei Igazgatóságával, a népművelési tevékenység nemzetközi közösségépítésének érdekében megvalósuló első találkozó során elemzésre került mindkét oldal együttműködési lehetősége, majd a jövőbeni közös projektek sikeres megvalósítását szolgáló további lépések megtárgyalása következett.

A testvérintézményi kapcsolatok elmélyítéséhez nagyban hozzájárult a partnerszervezet általi meghívás elfogadásaként megvalósuló, a Bács-Kiskun megye Tiszakécskei járásának festői tájegységén, Lakiteleken székelő, magyarországi közművelődési hálózat operatív bázisszervezete meglátogatását is magába foglaló eseményen való részvétel.  A Nemzeti Művelődési Intézet központjának, a Népfőiskolának, valamint a Tőserdőben elhelyezkedő Hungarikum Ligetnek a megtekintése teret biztosított az észak-komáromi művelődési központ módszertani referenseinek, valamint a külhoni önkormányzatok és művelődésszervezők képviselőknek az intézmények mindennapjainak, a helyi természeti adottságok és kulturális érdekességek megismerésére. A találkozó alkalmat kínált az érdekeltek közti további együttműködés kiépítésére is.

A határon átnyúló partneri kooperáció és a kisebbségi kultúra megszilárdításának, valamint továbbfejlesztésének szellemében fogadta a Komáromi Regionális Művelődési Központ a szlovákiai népművelési központokkal ekvivalens magyarországi művelődési intézet küldötteit a CINEAMA  2020 cím alatt futó, az amatőr filmalkotások versenye és seregszemléje 28. évfolyamának felmenő jellegű megyei fordulóján, 2020. augusztus 18-án az észak-komáromi TATRA Moziban.  Az említett tatabányai társintézményünk képviselete betekintést nyert a művelődési központunk módszertani tevékenységébe és a pozsonyi Nemzeti Művelődési Intézet (NOC) által kihirdetett felmenő jellegű megmérettetések felépítésébe. Az amatőr filmszemlét szakmai párbeszéd követte a Nyitra megye fennhatósága alá tartozó népművelési központok igazgatóinak, módszertani referenseinek és Pavel Smejkal, a NOC filmalkotás szakreferensének jelenlétében. A verseny lehetőséget nyújtott a delegációk kölcsönös bemutatkozására, a szakmai szintű kapcsolatteremtésre és a kulturális értékek, nézetek bemutatására.

A búcsúzást megelőzően a Komáromi Regionális Művelődési Központ és a tatabányai partnerük közt megbeszélés tárgyaként elhangzottak az érdeklődési-művészeti, az oktatási tevékenységeket, a hazai művészet külföldön való bemutatását, az új közös tervezetek és programok előkészítését célzó azon további együttműködési lehetőségek, melyek a komáromi régió magyar kisebbségének kultúráját hivatottak támogatni. Az együttműködés e formája a kulturális párbeszédet nemzetközi szinten megerősítő, kiterjedt fejlődési potenciállal rendelkezik.

.

Címkék:

Esemény részletei

24. október 2020 8:44
24. október 2020 8:44
document.getElementById("from").setAttribute("autocomplete", "off"); document.getElementById("to").setAttribute("autocomplete", "off");