Blog

Amikor az iskola jazzel szól

A Jazz is Cool pályázat e zenei műfaj népszerűsítésére jött létre a jazz iránt elkötelezett azon komáromi zeneoktatók közös kezdeményezésére, akik Jazz & You néven aktív zenekarként is szerepelnek. A Regionális Művelődési Központ, Komárom nagy buzgalommal vállalta ezen ötlet megvalósítását. A gondolat, hogy a jazz oktató, lebilincselő és vonzó módon jusson el a gyerekekhez és az ifjúsághoz, minden érintettet fellelkesített. Járásunk különböző iskoláiban tartott foglalkozások folyamán, e műfaj megértéséhez, a lehető legtöbb információt főképp élő bemutatóval nyújtottuk. Az egyes tanműhelyek időtartamának nagyobb részét ezek tették ki, így is elősegítve a szóbeli magyarázatot. Nagy örömmel fogadtuk az iskolák nyitottságát és az ilyen jellegű tevékenység iránti érdeklődésüket. A diákok nagyon fogékonyak voltak és minden élő zenei bemutatót tapssal jutalmaztak. E nagyszerű tapasztalatok nagyban motiváltak minket a további munkánkban és azon döntésben, hogy ezt a projektet a következő évben is folytassuk.

Nyilvános forrásokból támogatta a legfőbb partner, a Művészetet Támogató Alap

Litauszki Pavol
a zene és ének metodikusa

Tel.: 035/ 760 3783
Mob.: 0911 204 031

E-mail:
pavol.litauszki@ros-komarno.sk
litauszki.osveta@gmail.com

document.getElementById("from").setAttribute("autocomplete", "off"); document.getElementById("to").setAttribute("autocomplete", "off");