The event is expired

A 2020-as év a Concordia Vegyes Kar számára a 40 éves jubileumot és annak ünneplését is jelenti egyben. Ezen alkalomból kifolyólag Stubendek István, a Concordia Vegyes Kar karnagya Tiszteletbeli Életműdíjat kapott Erik Kriššák, a Nemzeti Népművelési Központ igazgatójától. A Tiszteletbeli Életműdíjat a Komáromi Regionális Népművelési Központ igazgatónője Viera Vlčková személyesen adta át.  Az évfordulós koncert előkészületeit a járványügyi intézkedések sorozata és az elmaradt fellépések szakították félbe, a korlátozott és a megszüntetett próbák pedig az éltető „levegőt” vették el előlük. Úgy döntöttek, hogy az őket „hangzó” jelenlétűként ismerő széleskörű nyilvánosságot az írás és a kép erejével szólítják meg. Az elmaradt koncert ünnepélyes hangulatát nem helyttesítheti egy könyv de a karéneklés rajongók lelkét biztosan felemeli. A Negyven év összhangban című kiadvány több, mint kétszáz oldal gazdag képanyagával követi végig a történetüket 1980-tól napjainkig. A szerzőknek hármas célja volt: dokumentálni az elmúlt négy évtized legjelentősebb eseményeit, bemutatni egy felvidéki magyar kórust, mely értékes magyar és világi művek hű tolmácsolója, végül vonzó példát állítani a szülőföldjén felnövekvő új generáció elé. A kiadvány tizenkét fejezetének címe a zeneszerző és zenepedagógus Kodály Zoltán, a Concordia Vegyes Kar által már előadott, műveinek fontos mondanivalóit és üzeneteit hordozza. Az első „megzendülő” hang a jubiláló kórust köszöntők hangja. Majd kis „zenetörténelem” következik a felvidéki, egyben a komáromi kóruséletről. Az oldalakon helyet kapott az énekkar legnagyobb, legmaradandóbb élményeként a 2000-es amerikai hangversenykörút. Felemlítődnek azon évek is, mikor a debreceni, a budapesti, a nagyváradi fellépések mellett Pozsony, Olmütz, Prága katedrálisaiban, illetve a bécsi, a krakkói és a spanyolországi Cantonigros-i koncertjeik alkalmával énekelhettek. Felelevenedik a szívhez szóló székelyföldi és a lelket felemelő olaszországi utazás is. Mindezek mellett megidéződnek a budapesti VII. Kórusok Éjszakája esti fellépései és a horvátországi bemutatkozások. Az egyik passzus a publikáció világra jöttét ecseteli, mely a négy évtizedes munka szakmai elismerése iránti lendületes lelkesedés eredménye, legjelentősebbje a KÓTA-díj. Következőként megszólal a „tömegből” az egyén hangja, vallomása erről a közösségről, melyhez évtizedek együtt megélt felejthetetlen élményei fűződnek szilárdan. Bemutatja a kórusbarátságokat, a zene összekovácsoló erejét, az éltető alkotóerőt, hogy együtt mondhassák ismét Kodály Zoltánnal szólva: „Örvendjen az egész világ.” A felvidéki kórus számára kihagyhatatlan eseményként enged bepillantást a galántai Kodály Napok egyedülálló találkozóiba. A végszó a régi és a jelenlegi tagság névjegyzékét, összefoglalásokat, statisztikai adatokat rögzíti, melyek mögött érző muzsikus lelkek ragyognak. A kötetet a kórus archívumából származó gazdag képanyag színesíti.

Litauszki Pavol
a zene és ének metodikusa

Tel.: 035/ 760 3783
Mob.: 0911 204 031

E-mail:
pavol.litauszki@ros-komarno.sk
litauszki.osveta@gmail.com

Címkék:

Esemény részletei

30. március 2021 0:00
31. március 2021 23:30