The event is expired

A Komáromi Regionális Művelődési Központ az amatőr fényképészeket ismét várja a komáromi erődbe.

Ez alkalommal a műhelyfoglalkozásunk a Portré témakörre épül, melyet majdnem minden amatőr fotós (sokszor akaratán kívül is) kipróbált már. Egy tökéletes önarckép elkészítéséhez viszont ajánlatos a bevált módszerek betartása, melyeknek köszönhetően a végeredmény felkelti a külső szemlélők figyelmét. Az objektívlencse, a beállítás, a fényviszony, az idő, a blende, a környezet, a látszat, a kellékek… mindezen témákat a találkozón érintjük és a gyakorlatban alkalmazzuk is. Meggyőződésünk, hogy az erőd festői környezete hozzásegíti Önöknek a kívánt eredmények eléréséhez.

A rendezvény oktatója Petra Kelement Áčová, aki tanulmányait Milota Havránková professzor irányítása alatt a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán végezte. Majd a Ringier kiadónál elhelyezkedve főleg riport- és műtermi fotózással foglalkozott. Nyolc év után azonban szabadúszóként folytatta. A kereskedelmi jellegű munkák mellett szívesen tér vissza a művészi fényképezéshez. Az egyik szenvedélye, amiért már számos nemzetközi díjat zsebelt be, a víz alatti fotózás. Különböző cégek kampányain dolgozott, mint a Ozeta, Bepon, O2, Urpiner, Paradajkovo, TV JOJ stb.

A képzés az Európai Kulturális Örökség Napok keretén belül 2021. szeptember 4-én, 10 órai kezdettel valósul meg.

A bejelentkezett fényképészek részvételi díja 10,- EUR.

A LÉTSZÁM MEGTELT

Mačicová Jana
a művészet, a fényképészet, a film, a kreatív műhelyek, klubok és szakkörök és a marginalizált csoportok metodikusa
promóciós munkák

propagačné práce

Tel.: 035/ 760 3783
Mob.: 0918 940 648, 0907 218 172

E-mail:
jana.macicova@ros-komarno.sk
osveta.vff@gmail.com

Címkék:

Esemény részletei

4. szeptember 2021 10:00
6. szeptember 2021 23:30