The event is expired

Elkezdeném, de nem tudom hogyan…

A Komáromi Regionális Művelődési Központ szakmai-módszertani útmutatója a szaxofon kedvelőinek

„A szaxofon elbűvölt nekem. Szeretem a jellegzetes hangzását. Kedvenc hangszereim közé tartozik. Mindig magával ragad, ha valakit látok és hallok játszani rajta.“ Ezen megnyilatkozások gyakoriak, melyeket javarészt a „Szeretnék rajta megtanulni játszani.“, vagy „Szívesen kipróbálnám, de nem tudom, hol lenne lehetséges és hogy kezdjem.“ kifejezések követnek. Ennél a pontnál gyakorta merül fel kétely, minek végeredményeképp vagy máris elvetődik a gondolat, vagy saját kezdeményezés indul. Itt ejtik az érdeklődők a leggyakoribb, elkövethető hibát. Tanácsadás nélkül vásárolnak hangszert, rendszerint a legolcsóbb, internetes kínálat alapján, és önerőből igyekeznek rajta megtanulni játszani. A sikertelen próbálkozások eredményezte csalódottságból és a lelkesedés idő előtti megszűnéséből így természetszerűen következik a hangszer eladása.

Ha úgy döntöttetek, hogy megtanultok szaxofonozni és hangszervásárlásba fogtok, előtte mindenképp szükséges egy tapasztalt szakember véleményét kérnetek. Bár a zenei eszköz beszerzése viszonylag nagy befektetéssel jár, némiképp könnyebb a választás, mivel a megfizethető, jó minőségű szaxofonokat kínáló neves gyártók sora nem túl széles. A legjobb megoldás, ha iránymutatást kértek egy, a szakmában jártas aktív zenésztől, aki nemcsak lehetőséget nyújt minőségi hangszer kipróbálására, hanem egyúttal segít tájékozódni a márkák és a tartozékok közt is.

Ezt a lehetőséget kínálja a Komáromi Regionális Művelődési Központ a Comorrasax cím alatt futó, szaxofonosok részére alakult kamarazenés szakkör keretén belül. Megismertetjük Veletek a hangszert, annak egyes részeit, összeszerelését, a játékra való felkészítését, karbantartását és raktározását. Készséggel adunk javaslatokat a szaxofon és tartozékai kiválasztásához. Megmutatjuk a hangszer és a test tartásának helyes módját a játék közben, valamint átvezetünk a hangképzésen és az ujjrend elsajátításán.

Kedves Zenekedvelők, küzdjétek le belső aggályaitokat! Érdeklődés esetén ne habozzatok kapcsolatba lépni velünk és élni szakmai-módszertani segítségünkkel.

 

 

A Komáromi Regionális Művelődési Központ a Comorrasax cím alatt futó, a szaxofonosok részére alakult kamarazenés szakkört a 2021-es évben is rendszeresen, heti alkalommal rendezi meg. A szakkör témaköre a közös duó, trió vagy a kvartett játék. Repertoárja komolyzenét és jazz-t is tartalmaz. A közös játékkal tökéletesedik a felkészüléshez való felelősségteljes hozzáállás és az összetartozás érzete. A szakkör résztvevői a KRMK és Komárom városa által szervezett különféle kulturális rendezvényeken a kidolgozott repertoárral felléphetnek és népszerűsíthetik a kamarazenét. Tevékenységükkel felkelthetik a fiatalok fúvószene és fúvós hangszeren való játék iránti érdeklődését.

Autumn Leaves

Názov skladby: Belden Avenue Skladateľ: Greg Fishman Csorosz Erika – alt szaxofón

Litauszki Pavol
a zene és ének metodikusa

Tel.: 035/ 760 3783
Mob.: 0911 204 031

E-mail:
pavol.litauszki@ros-komarno.sk
litauszki.osveta@gmail.com

Címkék:

Esemény részletei

9. december 2021 0:00
31. december 2021 23:30