Blog

Gyermekek a gyermekeknek 2023

 

A kóruséneklés hagyománya városunkban több évtizedes múltra tekint vissza. Mindezt köszönhetjük a karnagyok és a pedagógusok áldozatos munkájának, akik magas szintű szakmai hozzáállásukkal sikeresen művelik ezt a kulturális tevékenységet. Repertoárjukat folyamatosan bővítik és újítják, és képesek a gyermekekben az ilyen jellegű foglalatosság iránti érdeklődést felkelteni. A karéneklés

nagy hatással van a serdülők személyiségformálására. Az önmegvalósításukra és a dalos tálentumuk összehasonlítására alkalmas teret biztosított a Komáromi Regionális Művelődési Központ a Gyermekek a gyermekeknek 2023 elnevezésű járási gyermek- és ifjúsági énekkari seregszemlével, mely 2023. 05. 11-én valósult meg a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. A versenyen, 193 kis énekest számlálva, hét énekkar vett részt. Nyitóelőadásként, mint vendégszereplő, a komáromi Hajós Utcai Óvoda Slniečko – Napocska Gyermekkórusa mutatkozott be.

Versenyszerűen hat énekkar mérettette meg magát a háromtagú zsűri, Szalay Silvia – elnök, Kazán József és Mišunová Mária – tagok előtt.

 

Versenyeredmények:

Aranysáv a zsűri dicséretével – Schola Mariana Kicsinyek Kórusa
Aranysáv – Jókai Mór Alapiskola és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ Kicsinyek Kórusa
Aranysáv – Schola Mariana Nagyok Kórusa
Aranysáv – Jókai Mór Alapiskola és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ Nagyok Kórusa
Ezüstsáv – Naszvadi J. A. Komenský Alapiskola Úsmev – Mosoly Gyermekkórusa
Ezüstsáv – Komáromi J. A. Komenský Alapiskola Margarétky – Százszorszép Gyermekkórusa

A zsüri különdíja az ösztönző zenei kíséretért – Nebojša Popić – Naszvadi J. A. Komenský Alapiskola Úsmev – Mosoly Gyermekkórus karnagyának

 

A seregszemlét ünnepélyes eredményhirdetés követte, majd a karnagyok és a zenekísérőik a szakmai ítészek vezette elemző szeminárium által a munkájuk megsegítésére irányuló tanácsokat hallgathatták meg. A zsűri nagy elismerését fejezte ki a karmesterek munkásságáért.