Blog

Fejezetek Komárom város történelméből II.

 A Regionálne osvetové stredisko v Komárne – Regionális Művelődési Központ, Komárom a SzKB Nyitrai Állami Levéltár Nyitraivánka, Komáromi Fióklevéltára együttműködésével megvalósította a Komáromi járás alap- és középiskoláit célzó Komárom közeli s távoli históriája elnevezésű műveltségi vetélkedő 10. évfolyamát. A KULTKOM 2024 című pályázat keretében sorra kerülő jubileumi évfolyam témája Fejezetek Komárom város történelméből II. A megmérettetésbe az alapiskolák 9., a nyolcosztályos gimnáziumok 4. és 5., illetve a középiskolák 1.  évfolyamából tizenegy szlovák és a magyar tannyelvű intézmény vegyesen csatlakozott, akik még időben kézhez kapták a kutatóanyagot – sillabuszokat. A résztvevők a levéltár helyiségeiben 2024. november 27-én találkoztak. A háromtagú versenycsapatok a történelemkönyvből és a sillabuszokból álló szlovák és magyar nyelvű kérdésekre írásban feleltek. A szakzsűri a jelentkezők ismereteit felmérve, pontrendszeres értékeléssel első, második és harmadik helyezést is odaítélt. A komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda a kimagasló eredményeiért a szervezőktől különleges díjazásban részesült. A tananyag és a kérdések kidolgozását, valamint a tudáspróba minősítését a SzKB Nyitrai Állami Levéltár Nyitraivánka, Komáromi Fióklevéltára munkatársai végezték.

A rendezvény Komárom Város és Nyitra Megye Önkormányzata pénzügyi támogatásának is köszönhetően valósult meg.

Mindenkinek gratulálunk és örömmel várjuk a 11. évfolyamot.

Bátorová Tamara
a folklór és a regionális tradicionális kultúra metodikusa
írnok

Tel.: 035/ 760 3783
Mob.: 0918 940 648

E-mail:
tamara.batorova@ros-komarno.sk
batorova.osveta@gmail.com

document.getElementById("from").setAttribute("autocomplete", "off"); document.getElementById("to").setAttribute("autocomplete", "off");